Más-Nap

A Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, EGYMI mellett működő civil szervezet, az Együtt a Holnapért Alapítvány MÁS-NAP-ot szervezett, 2014. október 18-án. A jeles esemény fővédnöke volt: Szutorisz-Szügyi Csongor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szolnoki Tankerületének igazgatója.
A program célja, olyan tevékenységek, produkciók bemutatása volt, amely által meggyőződhetett minden érdeklődő arról, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekeknek, a fogyatékossággal élő embereknek is vannak olyan képességeik, készségeik, mely által értékessé, egyedivé válhatnak.
A rendezvény feledhetetlen volt, minden jelenlévőt megérintett az, amelynek részese lehetett, akár szereplőként, akár nézőként…

Köszönjük a szervezőknek és a megvalósítóknak!