III. Más-Nap rendezvényünkről

A Kádas György EGYMI mellett működő „Együtt a holnapért” Alapítvány 2016. szeptember 10-én immár harmadik alkalommal rendezte meg a „Más-Nap”című programot.

A nagyszabású rendezvény célja, olyan tevékenységek, produkciók bemutatása, amely által meggyőződhet minden érdeklődő arról, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekeknek, a fogyatékossággal élő embereknek is vannak olyan képességeik, készségeik, mely által értékessé, egyedivé válhatnak.

E jeles esemény fővédnöke Szutorisz-Szügyi Csongor a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatója és Kecze István Kisújszállás Város polgármestere volt.

Az emlékezetes program az idén is megmozgatta Kisújszálláson és a környező településeken élő civil szervezeteket, családokat, nevelési-oktatási és szociális intézményeket.

Reggel 9 órától színpadi tánccal, jelenettel mutatkoztak be a tehetséges SNI tanulók és a lakóotthonokból érkezett fogyatékkal élő felnőttek.

Az interaktív tereken megélhették a résztvevők azt, milyen érzés lehet kerekesszékhez kötve élni, vagy nap, mint nap a „láthatatlan világ”-ban tájékozódni.

Az éveken keresztül sikeres EU pályázatokat író és megvalósító Kádas György EGYMI a nagyértékű fejlesztőeszköz- állományát is az érdeklődők rendelkezésre bocsátotta ezen a napon.

Az „Egészségvár”-ban szűrővizsgálatok, gyógypedagógiai tanácsadások zajlottak.

Csodálatos élmény volt a SANSZ Alapítvány kutyaterápiás foglalkozása, amelyet minden látogató nagy tetszéssel fogadott.

A kirakodó vásárban olyan gyönyörű termékeket vásárolhattak az arrajárók, amelyet szintén fogyatékos gyermekek és felnőttek készítettek.

A Hangadók zenekar most is fergeteges koncerttel kápráztatta el a hallgatóságot. Aki a Vakrepülés Színjátszó Egyesület teljes sötétségben játszódó színdarabját, „Az éjszaka tapintásá”-t megtapasztalhatta, szintén feledhetetlen élménnyel gazdagodott.

Azt gondoljuk a rendezvény hozzájárult a jelenlévő, épen fejlődő gyermekek, felnőttek szemléletformálásához és a fogyatékos gyermekek társadalmi elfogadásához, sikeres integrációjához.

Tekintse meg képeinket a rendezvényről a >>galériában<<!

Tatár Jánosné
intézményvezető